Instant zabkása a Cerbonától

Talán ennyi poszt már egyértelművé tette, hogy nem vagyok klassz kis házi tündérke és sosem leszek minta háziasszony. De a befőttesüvegjeimbe rejtett praktikák között sok-sok pofon egyszerű ötlet bújik meg, hogy mégse legyek teljesen életképtelen.

cerbona instant zabkása


A zabról, mint az egyik kedvenc aduászomról már többször is írtam (például >itt< és >itt<), és továbbra sem merültek ki a felhasználási formái. Az egészséges életmód jegyében egyre felkapottabb alapanyag, így az ötletek és a kreatív felhasználási formái egyre csak bővülnek, köszönhetően megosztás kedvelő közösségeinknek.

De rájöttek ám a cégek is, hogy a zab-mániában komoly lehetőségek vannak és már az üzletek polcain is terjednek a különböző egészséges (khm… általában) zabos finomságok. Ezúttal a Cerbona instant zabkásáját teszteltem le.

Nemrég Édesanyám határozta el, hogy most már azért mégiscsak gátat kéne szabni a felszaladozó kilóknak, ennek a projektnek viszont része, hogy a táplálkozására is odafigyel. Én meg csak azt vettem észre, hogy a kis fiókjában ott figyelnek ezek az instant zabkásás tasakocskák. Zabkása fanatikusként muszáj volt nekem is megkóstolnom!

Cerbona instant zabkása

Az ötlet egyébként nagyon jó, az instant zabkása iszonyú praktikus, hiszen csak forró víz kell hozzá és pár perc múlva már fogyasztható is a teljes értékű meleg reggeli/ebéd/vacsora.

Na de, amit tudni lehet a Cerbona instant zabkásájáról A tömege 65g, 150 ml forró vizet kell hozzáadni és 3-5 percet állni hagyni. Mivel a zabkását egyébként is pofonegyszerű elkészíteni, bennem volt a kisördög, hogy ugyan mi van még benne…

Összetevők (az erdei gyümölcsön verzióról másolva): zabpehely, cukor, sovány tejpor, kukoricakeményítő, glükózszirup, pálmaolaj, fagyasztva szárított gyümölcsdarabok, aromák, étkezési só, laktóz, tejfehérje, savanyúságot szabályozó almasav

Hát igen, nálam a zabkása egészen konkrétan tejet és zabot tartalmaz, ez a lista meg azért jóval terjedelmesebb. Megértem egyébként, hiszen egy gyártó számára mindenképpen fontos a megfelelő ízhatás megteremtése, hiszen úgy nagyobb eséllyel fogják újravásárolni. Az már csak az én zizim, hogy emiatt nem fogom besorolni egyértelműen az egészséges és/vagy környezettudatos kaja címke alá. Egyébként semmi borzalmas alapanyag nincs benne, amitől most el kéne hűlni, csak érdemesnek tartottam megjegyezni.

Szóval nem rossz, meg nem ördögtől való, egyáltalán nem érezek bűntudatot a fogyasztásától, alkalomadtán teljesen korrekt opciónak tartom, csupán egy apró észrevétel, hogy minden esetben érdemes megnézni, pontosan mit is tartalmaz az az instant és/vagy egészségesnek mondott valami. Na, de nézzük is, sikerült-e elvarázsolnia az ízlelőbimbóimat. ;)

Képekbe szedtem, mire is lehet számítani, ha valaki szeretné rászánta magát, hogy kibontsa a csomagolást és elkészítse. A képen a csokis verzió látható, teljesen korrekt zabkása állaga van, ami... hát igen, nem a külsejéért szeretjük a zabkását. :D

instant-zabkasa-cerbona-01.jpg

Tapasztalatok az instant zabkásáról

  • Az elkészítése még nekem sem okozott problémát, tök ügyesen tudok forró vizet önteni tálkába. :D
  • Ahogy megjegyeztem, ez nem "sima" zabkása, szóval nem lepődtem meg, hogy kibontás után a zab és a gyümölcsök mellett porkeverék is landolt az edénykémben. Ezt az ember nyelje be, ha instant akar jóllakni.
  • Néhány perc alatt szépen megszívta magát a zab, normál zabkása állaga lett.
  • Elsőre konstatáltam, hogy egyáltalán nincs vizes íze (ha már ennyi plussz minden van benne, még szép). Ezt csak azért mondom, mert zabkását szoktak simán forró vízbe áztatva készíteni, azokat pont azért nem kedvelem annyira, mert sokszor furi, ízetlen és vizes íze van. Itt ilyen nem volt.
  • Két féle ízben is kipróbáltam, lehet kapni erdei gyümölcsös és csokis kivitelben. A csokis nagyon finom volt, szerencsére nem volt túl édes, még ahhoz képest sem, hogy a zabkását eleve nem szoktam ízesíteni semmivel sem.
  • Ellenben az erdei gyümölcsösnek volt valami pici mellékíze, amit nem tudtam igazán megállapítani, hogy csak a gyümölcs, vagy valami más. Emiatt az utolsó egy-két falat már nehezen csúszott.
  • Egy adag nekem teljesen elegendő egy étkezésre, bár tegyük hozzá, hogy nem feltétlenül vagyok nagyétkű alkat, szóval simán el tudom képzelni, hogy van olyan, akinek mondjuk bőven kevés egy ilyen ebédre, de szerintem még nekik is jó a két fogásos étkezés egyik elemeként.

Akkor ajánlom, ha...

Ha már korábban szóba került, hogy korrekt opció, el is árulom, miért gondolom így. Mindenképpen előny, hogy kiporciózott és tényleg úton-útfélen elkészíthető és fogyasztható. És ez a nagy előnye!

Minden olyan helyzetben praktikus lehet, amikor talány, hogyan tudja majd az ember a kialakított egészséges (vagy azt becélzó) étrendjéhez tartani magát, ha egy szélesebb időintervallumban nem a megszokott környezetében tartózkodik. Kis helyen elfér, könnyen szállítható, nem romlik meg és nagyon egyszerűen elkészíthető. Forró víz beszerzése meg a legtöbb helyen megoldható.

Szóval mondjuk egy nyaraláson, utazás alkalmával, amikor optimális költségek mellett szeretne valaki normálisan táplálkozni, gyakran okoz fejtörést az élelem csomagolás. Mármint az igény megvan, hogy vinni kéne valamit, de gyakran megválaszolatlan vagy nem kielégítő a válasz a mit kérdésére. Szóval nálam abszolút felkerül a listára, hiszen a hat napi hideg élelem, a konzervkaja és társaik… hát na, sosem voltam tőlük elragadtatva...

Ellenben ezek a kis tasakos zabkásák teljesen jók ilyen esetekre. Máskor meg… hát én nem vagyok egy nagy házitündérke, de az átlagos estéken maradnék a saját magam készítette tejben főzött zabkásámnál. ;)