Amikor még a tea sem sikerül

Újabb randi bakik

Talán randikon lehet a legnagyobbakat hibázni, azzal amikor elrontasz valamit. Ha csak úgy magamban vagyok és már megint bénáztam, nem csinálok nagy ügyet belőle, már megszoktam. De mások előtt prezentálni ügyetlenségemet, az már egy egészen más dolog. Márpedig én nagyon gyakran ügyetlenkedem el a dolgokat.

Igazából nem tudom, hogy ez mennyire számít, amikor a srácok mellettem vagy a továbbállás mellett döntenek, én mindenesetre frankón kihagytam volna néhány húzásom. A Hajnali romantika esetének története után hoztam nektek egy újabb randi bakit.

randi_baki_tea.jpg

Amikor még a tea sem sikerül

Igen, töredelmesen bevallom: előfordult, hogy nem tudtam sikeresen kivitelezni a tea elkészítését. Nagyon tetszett a srác, és ez kölcsönös is volt. Aztán úgy alakult, hogy nem tudtam volna megjelenni a megbeszélt randin, mert csak akkor tudott jönni a szerelő a kazánhoz (igen, már megint durcáskodott, ha kíváncsi vagy a cirkóval vívott küzdelmeimre elolvashatod Az ördög találmánya című bejegyzésben).

Ám lemondani sem akartam a találkát, így hát jobb híján meghívtam, hogy jöjjön át, csinálok egy teát, meg beszélgetünk, így meggyógyul a kazán is és a randi is megoldható. Jó mentés, mi?

Ám a tervek nálam nem annyira szoktak a menetrend szerint kiviteleződni.

Gondoltátok volna, hogy a teafőzést is el lehet rontani? Jó, hát ő végül is bóknak is vehette, hogy kétszer kellett vizet forralnom, mert úgy elbeszélgettünk, hogy mire észbe kaptam elhűlt a víz.

Másodjára már sikerült tisztességes forró vizet alkotni, csakhogy ezúttal a teafüvet felejtettem el időben kivenni, és mivel elég intenzív ízű gyümölcsteát választottunk, az eredmény még édesítés nélkül is finoman szólva negédes lett.

Inkább nem teáztunk, csak beszélgettünk...


További randi bakikat >>itt<< olvashatsz!

Ha tetszett, kövess Facebookon is, hogy az első között értesült az újabb bejegyzésekről!

Címkék: tea randi baki